Templomi hirdetések

2026. április 5.

Húsvét II. és III. napján de. 10 és este 6 órától lesz ünnepi istentisztelet. 

Köszönjük az úrasztala megterítésére szánt adományokat. A kenyeret és a bort Nagy Ilona és Tibor adományozta az 5 évvel ezelőtt elhunyt Nagy Imre emlékére. A Jézus szavaival kívánunk vigasztalást a szerettükre emlékező testvéreinknek:
Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is él.“ (Jn11, 25) 

Adakozásunkkal Isten iránti hálánkat fejezzük ki, az igehirdetés fenntartásához, épületeink javításához, valamint a szeretetszolgálat végzéséhez járulunk hozzá. Lehetőség van a jövedelemadónk 3,5%-ának a felajánlására. Szeretettel kérjük a testvéreinket, hogy aki teheti, ilyen módon is támogassa a gyülekezetünket.  A nyomtatvány letölthető a gyülekezetünk honlapjáról is. 

A vasárnap de. és ünnepi istentiszteleteket továbbra is lehet követni a gyülekezetünk Facebookoldalán (Kétágú Templom néven). Csak az igehirdetést és az imádságot vissza lehet hallgatni honlapunkon. (Itt találjuk az istentiszteleti alkalmakkal kapcsolatos tudnivalókat is). 

A kijáratoknál meg lehet vásárolni egyházi kiadványainkat: Üzenet és Református család. A presbitereket kérjük, hogy vigyék el a megrendelt Üzenetet. 

Elkészült a Gyülekezeti lapunk húsvéti száma. A kijáratoknál családonként egy példányt át lehet venni. Vihetünk beteg, idős testvéreinknek is, akik nem tudnak eljönni a templomba. 

A diakóniai virágot ma Balogh Évához visszük el, aki a múlt héten ünnepelte a születésnapját. Isten áldását kívánjuk életére!

Áldott húsvéti ünnepet kívánunk a gyülekezetnek!