A 17. századi Kolozsvár már régen túlnőtte a városfalakat, és lakosságának egy része a kerített várost nyugatról, északról és keletről övező Monostori, Hídelvi és Kül-Magyar utcai hóstátokban talált otthonra. Főleg a Kül-Magyar utcai hóstát kálvinistáinak száma nőtt meg annyira, hogy 1672-ben a Magyar utcai kapu közelében, a mai Protestáns Teológiai Intézet helyén templomot építettek. Ebben az időszakban négy református lelkész szolgált felváltva a város négy templomában. A Magyar-utcai külső templomba is sorra jártak prédikálni a belvárosban lakó lelkipásztorok.

A hóstátbeli gyülekezet 1689 nyarán Apafi Mihályhoz és a református tanácsurakhoz fordult azzal a kéréssel, hogy a májusban elhunyt Szatmárnémeti Mihály helyébe hozandó új pap, Szőnyi Nagy István állandó, közöttük lakó lelkipásztoruk legyen. Kérésük meghallgatásra talált, és Szőnyi úgy kezdte meg munkáját, mint a hóstáti közösség állandó lelkésze. Kiváló lelkigondozói és prédikátori tevékenységét hívei igen nagyra értékelték, hathatós igehirdetései mellett pasztorációs munkáját dicsérték. Felvirágoztatta a hóstáti közösséget, s míg úrvacsoraosztáskor a belvárosi templomokban 7–800, addig a Kül-Magyar utcai istenházában 1700-1800 hívő részesült a szent jegyekben, elannyira, hogy az 1682-ben megnagyobbított templomban a hallgatók fele sem jutott ülőhelyhez. Ennek alapján kb. 2500–3000-re tehetjük a külső gyülekezet lélekszámát.

Szőnyit 1696-ban koholt vádak alapján felfüggesztették állásából, és a hóstáti közösségben visszaállott a régi rend, a lelkészek sorra jártak ki prédikálni. Bizonyosra vehetjük, hogy a szeres kijárás és az alkalmankénti helyettesítés nem biztosította a külső gyülekezetben a korábban megszokott lelkigondozási szolgálatot. Ez indíthatta 1696 végén a hóstátbeli hívek egy részét
arra, hogy a belvárostól elválva önálló egyházközség szervezésére gondoljanak, amely biztosítaná számukra a saját, állandó lelkészt. A kebli egyháztanács ellenezte a megosztást, így lekerült a napirendről, viszot 1697-ben a 24 tagú egyháztanácsba két hóstáti polgárt is beválasztottak.

A kolozsvár-alsóvárosi református egyházközség történetének gyökerei tehát a XVII. század második feléig nyúlnak vissza, amikor a Magyar utcai külső templomban a hóstáti gyülekezetnek saját lelkésze volt, mintegy előrevetítve a három évszázad múlva bekövetkező önállósodást.
A Külmagyar utcai hóstátnak a századok folyamán több temploma is volt, a falakon kívüli védtelen helyzetben az ostromló seregek, a tűzvészek többször is elpusztították az istentiszteleti helyet.

Az első templom a városfalon kívül, a Magyar utcába vezető kapubástya közelében állt, a Protestáns Teológiai Intézet épületének helyén. A templom építési idejéről nincsenek pontos adataink, feltételezhetően az 1660-as években emelték egy középkori kápolna romjainak felhasználásával. 1672-ben már a templom ablakairól és berendezéséről gondoskodott a
kolozsvári egyházközség. A középkori templom alapjára épült istenháza a növekvő hóstáti gyülekezet számára kicsinek bizonyult, ezért 1682-ben egy ács „megtoldotta és megnagyobbította” a templomot.
1689. május 17-én tűz rongálta meg, de még abban az évben helyreállították.
1690. december 16-án a Kajántó felől leereszkedő tatár hadak pusztították el a hóstáti templomot. Romjait részlegesen helyreállítottak, de a renoválás nem bizonyult időtállónak. Kövei még 1697-ben is szanaszét hevertek, később a református kollégium javítására használták fel őket. A Magyar utcai kapubástya mellett meghúzódó kis templom tehát viszonylag rövid ideig, két évtizedig szolgált.

Az első templom pusztulását követően az egyházközség közadakozásból és gyűjtésből kívánta összeszedni a templomépítés költségeit. A hóstátiak új templomát 1695-ben már nem a régi helyére, a Magyar kapu mellé, hanem egy kicsit távolabb, a mostani templom mögötti telekre tervezték. Az új templom kőalapra épült fából, a gerendavázat kívül-belül deszkával borították. Fedele zsindelyből készült.
1696 januárjában Várallyai Márton külső kántornak a templom melletti házat rendelték lakásul és előírták, hogy az ottani iskolában a leányokat tanítsa. Az újonnan elkészült fatemplomba átkerült az első templom szószéke.

Kolozsvár 1704-es kuruc ostromakor alaposan megrongálódott, a következő évben újjáépült. Az istentiszteleti szolgálatokat a város két református papja felváltva végezte a kollégium seniorának a segítségével.
1714-ben újból templomjavításra került sor.
1715-ben egy harmadik lelkészi állás létrehozása mellett döntöttek a kolozsvári reformátusok, mivel ,,mostani két Prédikátoraink mind a két templomban való szolgálatra nem érkeznek.”
1721-ben a külső Magyar utcai templomnak ekkor már megvolt a parokiális háza is.
1758-ban a presbitérium egy negyedik lelkészi állást hozott létre, lelkészi lalkásul pedig a külső templom melletti házat jelölte meg.
1771-ben Farkas Jánosné orgonát ajándékozott a templomnak.
1804 és 1805 folyamán a templomot kibővítették. A toldás kereszt alakban 7,5 méterrel bővítette a templomteret. Új karzatot is építettek a megnagyobbított templomba, mennyezetét pedig festéssel díszítették. A bővítés után 320 emberrel több fért el benne. 1827-ben a szélvihar okozott maradandó károsodást a templom tetőzetén. A másfél százados fatemplomban utoljára 1845. november 2-án, halottak vasárnapján hirdette az igét Herepei Gergely. Az új templom építését nemcsak a régi fatemplom megrongálódása tette szükségessé, hanem a reformátusok megnövekedett lélekszáma is.
Az építkezések előkészítését 1826-1827-ben kezdték meg. Mindenekelőtt az anyagi fedezet előteremtése jelentett gondot. A rendszeres gyűjtést 1828-ban kezdték meg. Rhédei Ádám 1200 forinttal nyitotta meg az adakozók sorát. A Radák család, Petki János városbíró, Herepei Károly és Herepei Gergely lelkipásztorok, Szatmári Pap Gábor és Méhesi Sámuel egyházgondnokok jártak elöl az adakozásban és a munkában.

1828-ban elfogadták a Winkler György által készített terveket. Az építész alaprajzi beosztásban és a homlokzat kialakításában eléggé szolgaian követve a debreceni nagytemplom tervét. Ugyanebben az évben kezdték meg a kőfejtést is Nagy Sámuel és Friedrich Hirschfeld bányáiban.
Az alapkövet ünnepélyes keretek között tették le 1829. október 3-án az éppen Kolozsváron ülésező zsinat tagjai jelenlétében. Hogy a templomépítéshez szükséges pénzt előteremtsék, bálokat rendeztek, amelyeknek jövedelmét a templomépítési alapba fizették be. Nyomtatott gyűjtőívekkel kopogtattak a kolozsvári és környékbeli reformátusok ajtaján.

Az új templomot 1851. október 12-én szentelték fel. Az ünnepi istentiszteleten Bodola Sámuel püspökhelyettes, Herepei Károly vizaknai lelkész, Csiszár Sámuel kolozsvári elsőpap, Salamon József kollégiumi vallástanár, Herepei Gergely, Vadas József, Nagy Péter és Lukácsfi Lajos szolgáltak. A presbitérium meghívta gróf Rhédey Klárát, báró Radák Istvánnét is, aki egykor a templom alapkövét elhelyezte.

A felszenteléskor az új templom még nem volt kész. Kagerbauer 1852-ben dolgozott utoljára a templomon, a befejezés, az utolsó simítások már Böhm Jánosra maradtak. Böhm tervezte a szószéket is, akusztikai szempontból való rossz elhelyezésén Kagerbauer hiába próbált változtatni. Az új templomba a fatemplomban használt régi barokk orgonát helyezték és már akkor, 1851-ben megállapította a presbitérium, hogy „múlhatatlanul megkívántatik díszes új orgona felállítása”, ami aztán 88 éven keresztül csak kegyes óhaj maradt. Az új templomba áthozták a régi fatemplomból a Szilágyi Sámuel akkori lelkipásztor által 1836. november 1-én készíttetett kerek úrasztalát, valamint egy régi hátaspadot is.
1889 karácsonyán Radák István édesanyja emlékére egy új úrasztalával ajándékozta meg a templomot.

A templomot 1922-ben, majd 1925-26-ban renoválták.
1923-24-ben kiirtatták a mögötte levő fás területet, és korcsolya- illetve teniszpályává alakították át.
Az 1944-es harcokban megrongálódott a templom fedele, valamint betört mintegy 180 ablakszem, de a romlást megjavították. A háború alatt más károsodás nem érte a templomot.
1941-ben a pécsi Angster cég elkészítette a templom jelenlegi orgonáját, amelyet a „Hazatérés Orgonájá”-nak neveztek el.
1951-ben a százéves évforduló alkalmából a templom belső falára emléktáblát helyeztek el, amely a templom rövid történetét örökítette meg. A tábla címerkeretezését Köpeczi Sebestyén József festette.

1989 végén érkezett meg Angliából, az állami hatóságok 9 évig tartó gáncsoskodása után, az a hangosítóberendezés, amely a templom rossz akusztikáját próbálta kompenzálni. A templom teljeskörű renoválása 1998 óta tart. Azóta elkészült a két torony új bádogfedele és kicserélték a tetőszerkezet korhadt gerendáit.
A kétágú templom 2600 kg-os nagyharangját az I. Rákóczi György által 1644-ben adományozott harangból öntette 1799-ben Rhédei Mihályné Bánffi Terézia. A másfél mázsás kisharangot pedig szintén 1799-ben ajándékozta Bánffi Sándorné Kemény Ágnes.
1903-ban a kolozsvári református egyházközség négy parókiális körre, a belvárosira, az alsóvárosira, a hídelveire és monostorira oszlott.
Az alsóvárosi kör lelkésze az 1902-ben Kolozsvárra meghívott Irsay József lett, aki 1906-ig szolgált itt.

1946. január 1-től a négy parókiális kör négy önálló egyházközséggé szerveződött. Az új városnegyedek kialakulásával a néhai külső templom egyre távolabb került a hívektől.
1930-ban elsőként a Téglás úton és környékén lakó reformátusok gyűltek össze magánházaknál, majd az özv. Pünkösti Pálné adományozta telekre 1931-ben felépült az imaház, amelyet 1948-ban államosítottak.
1971-ig a Bábolna és Luther utca sarkán levő épületet bérelte az egyházközség imaház céljára. 1971-ben pedig megvásároltak egy Bábolna utcai házat.
A Csákány utcai imaházban, melyet 1930-ban épített az Evangéliumi Munkások Erdélyi Szövetsége, 1951-től szintén az alsóvárosi gyülekezet látta el a szolgálatot.

E fejlődés alapján 1951. július 29-én a presbitérium az egyházközséget két, belső és külső parókiális körre osztotta.
1954-ben pedig egy Pata utcai telken épült imaház.
1957-ben az egyház a Beiusului 46 sz. alatti telket vásárolta meg szintén imaházépítés céljából. Így ebben az időszakban a templom mellett négy imaházban tartottak istentiszteletet.

1971. szeptember 12-én önállósult az Újalsóvárosi Református Egyházközség.
1980-ban Kelemen Etelka a Napkelet utca 27 sz. alatti házát az egyházközségnek adományozta, azzal az óhajjal, hogy benne istentiszteleti helyet létesítsen a gyülekezet. Ebben az imaházban 1983-tól tartunk istentiszteleteket.
A gyülekezet lélekszáma 2000.

Az egyházközség lelkipásztorai:
Irsay József (1903-1906)
Barabás Samu (1906-1921)
Vásárhelyi János (1921-1936)
Kádár Géza (1936-1945)
Valádi György (1945-1978)
Kassay Géza (1949-1971)
Adorjáni Albert (1978-1996)
Adorjáni László (1996-2025)
Dr. Székely József (2001-)

Ősz Sándor Előd összefoglalója